Jurisics vár Kőszeg

Jurisics vár Kőszeg

Jurisics vár Kőszeg városának nevezetessége, melynek első említése 802-ből származik. A 13. század végén birtokosa a Héder nemzetség volt. 1289-ben Albert herceg elfoglalta a várat. 1291-ben III. András a hainburgi béke feltételeinek megfelelően az Óvárat leromboltatta. 1327-ben Károly Róbert több háborúskodás után elfoglalta a Kőszegi családtól a várat, majd győzelme után 1336-ban jelentős privilégiumokkal segítette a város lakosait a fejlődésben. (Wikipédia)

„Legismertebb ostromát az 1532-ben Bécs városa felé vonuló Szulejmán török szultán óriási seregétől szenvedte el, aki ellen Jurisics Miklós várkapitány mintegy ezerfőnyi, kisebb részben katonáiból, de inkább a bemenekült környékbeli jobbágyokból szervezett védősereget. A huszonöt napos viadal során az Oszmán Birodalom hadai minden lehetséges eszközt bevetettek. Végül közös megegyezéssel nyolc toronyra nyolc török zászlót engedtek kitűzni a magyarok, így a szultán számára látszólagos győzelmet jelenthetett neki Ibrahim török nagyvezér, így elvonulhattak Kőszeg falai alól déli irányba. A szultán a Király-völgy, és a Kálvária-hegy közötti dombról követte az eseményeket. Ez a hely azóta a Szultán-domb elnevezést viseli. Mivel Bécs városát jelentős osztrák seregek biztosították. Habsburg Ferdinánd a hősies vitézségéért Jurisich Miklóst bárói rangra emelte és neki adományozta Kőszeg városát. Jurisich azonban fiú utód hátrahagyása nélkül halt meg, így visszakerült a királyi kamara kezelésébe. 1695-ban a vár és az uradalom Esterházy Pál (nádor) birtokába került, majd a család egészen 1931-ig birtokolta a kőszegi várat. Ezt követően eladták és honvédségi tulajdonba került 1955-ig.” (jurisicsvar.hu)

Egyéb érdekességek, ajánlók.

Hogyan tudsz több érdeklődőhöz eljutni akár ingyen is?
Ajánlanál egy tartalmat a megjelent cikkhez?
Megteheted az alábbi linkre kattintva!

Szolgáltatási ajánlat feltöltése

Foglalj a környéken szállást most!

Vélemény, hozzászólás?