Budapesti Citadella

Budapesti Citadella

A Budapesti Citadella (mely olasz szó, fellegvárat jelent), várszerű magaslati erődítmény. A város legmagasabb pontján emelt, fallal körülvett, védhető részt jelez. A budapesti Citadella a XI. kerületben, a Gellért-hegy tetején fekszik, melyet az 1848-49-es szabadságharc leverése után 1854-ben emelt a Habsburg uralkodó. Az UNESCO a budai Várheggyel és a Duna két partjának panorámájával együtt a Gellért-hegyet 1987-ben a Világörökség részévé nyilvánította.

A hegy Gellérthegy Természetvédelmi Terület néven 1997-ben felkerült az országos jelentőségű védett természeti értékek listájára, mint ilyen a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság részévé vált. (Wikipédia)

A régészeti feltárások szerint a hegy az eraviszkusz törzsnek biztosított otthont, azonban a rómaiak letelepítették a hegyről ezt a törzset, akik aztán az aquincumi városhoz tartoztak. Az Árpád-kor idején a hegyet Pesi-hegynek, illetve Kelen-hegynek nevezték. A Szent Gellért-hegy elnevezés a 15. századtól lesz elterjedt, amelyhez kapcsolnak egy legendát is, miszerint 1046-ban a hittérítő Gellért püspököt a pogányok a Duna folyó felőli sziklás részen egy hordóba zárva a mélybe lökték.
A törökök megszállása idején a kápolna helyére egy palánkvár épült és a Gellért-hegy lábánál a hőforrásoknak köszönhetően sorra épültek a törökfürdők, melyek közül fennmaradt a Rác-fürdő, a Rudas-fürdő és a Király-fürdő kupolás medenceépülete. (Budapest.varosom.hu)

Hogyan tudsz több érdeklődőhöz eljutni akár ingyen is?
Ajánlanál egy tartalmat a megjelent cikkhez?
Megteheted az alábbi linkre kattintva!

Foglalj szállást most!

Vélemény, hozzászólás?